Hogyan számítják ki az elméleti rugósebességet ($k$) egy többfordulatú, Crest-Crest hullámrugóra, és milyen tényezők okozzák a nemlinearitást a szilárd magassághoz közeledve?

A többfordulatú, alátétvégű, Crest-Crest hullámrugók elméleti rugósebessége $k$ a következő képletből adódik: $k = \frac{E \cdot b \cdot t^3 \cdot N^4}{D_m^3 \cdot Z \cdot 583}$, ahol $E$ a $$ elaszticitás, a fal sugara, anyagvastagság, $N$ a hullámok száma fordulónként, $D_m$ az átlagos átmérő, $Z$ pedig az aktív fordulatok száma. A gyakorlatban a terhelés-elhajlás görbe a rendelkezésre álló lehajlás 20%-a és 80%-a között lineáris marad. Ahogy a rugó közeledik a „tömör magassághoz”, a hullámok „fészkelődni” vagy érintkezni kezdenek, ami hatékonyan csökkenti a nyaláb aktív hosszát és növeli a párhuzamosan ható hullámok $N$ számát. Ez a rugó sebességének exponenciális növekedését okozza, amelyet gyakran a következőképpen fejeznek ki: $k_{tényleges} = k_{elméleti} \cdot (1 - \frac{f}{h})^{-1}$, ahol $f$ az elhajlás és $h$ a szabad magasság, bár empirikus tesztelésre van szükség a pontos szilárd magasság átmenet modellezéséhez.